|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jánosi József 2004. október 13.A Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Megyei Könyvtár, a Székely Nemzeti Múzeum, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház, valamint a Kovászna Megyei Tanács szervezésében megkezdődtek Sepsiszentgyörgy az Őszi Művelődési Napok. Az október 23-án záruló rendezvény nemcsak a megye városaira, de a falvakra is kiterjed. Sepsiszentgyörgyön Jánosi József Háromszéki táncok c. könyvbemutatója után az Eszterlánc táncegyüttes, majd a Háromszék Táncegyüttes lépett fel. Délután a Hajnal akar lenni népdalénekes vetélkedő helyi elődöntőjére került sor. Kézdivásárhelyen a Magyar Mise rockoratóriumot mutatta be Tolcsvay László és Tolcsvay Béla, Kovásznán Incitato képzőművészeti kiállítást nyitottak meg, Zabolán pedig Kovászna és vidéke című könyvet mutatta be a két szerző, Váradi Péter Pál és Löwey Lilla. A következő napok programja is gazdag. Lesznek kiállítások, könyvbemutatók, előadások, író-olvasó találkozók, koncertek. Ezeken a napokon a Kovászna megyei múzeumokba, képtárakba ingyenes a belépés. /(Éltes Enikő): Őszi Művelődési Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2004. október 14.A hagyományápolást célzó szakszerű folyamatos néptáncoktatásra lenne szükség – véli Jánosi József sepsiszentgyörgyi táncmester, akinek Háromszéki táncok című könyvét okt. 13-án mutatta be Sepsiszentgyörgyön Szalay Zoltán népzenekutató. A tudományos értékű könyv hiánypótló, mert eddig többnyire csupán az erdélyi magyar néptáncok egy-egy koreográfiája jelent meg tanulmányban, illetve önálló kötetben. Jánosi József 1970-től gyűjt Ürmösön, Vargyason, Felsőrákoson, Bölönben, Felsőcsernátonban, Ikafalván és Szentléleken, könyvében e falvak táncanyagát írta le. A könyvbemutatót a Háromszék Táncegyüttes Tisza partján című előadása és táncház követte. /(fekete): Könyv a háromszéki táncokról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./2004. november 23.Véget értek a XII. Erdővidéki Közművelődési Napok Baróton. Bemutatta első régészeti gyűjteményét az Erdővidéki Tájmúzeum. Demeter László, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, a múzeum még használhatatlan. A közművelődési napokon sikeres volt Sylvester Lajos előadása, Kónya Ádám II. Rákóczi Ferencről szóló ismeretterjesztője és Jánosi József Háromszéki táncok című kötete is. Megnyílt a Megálló vizuális műhely tagjainak /Albert Levente, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna és Péter Alpár/ kiállítása. Bardócon és Olaszteleken bemutatták Benkő Józsefnek a kézirat elkészülte után 233 évvel, idén kiadott Filius Posthumus című egyháztörténeti kötetét. A komolyzene kedvelői a Kájoni Consort együttes régizene-hangversenyén vehettek részt. Fellépett a baróti római katolikus ifjak BAKI együttese, a vargyasi Csudálókő néptánccsoport, az Erdővidék néptáncegyüttes, a diákcsapatok pedig a Ki mit tud Bölöni Farkas Sándorról? című vetélkedőn mérkőztek. A közművelődési napokkal párhuzamosan zajlott Baróton a TUDEK, 2004 elnevezésű, diákok számára kiírt Kárpát-medencei tudományos verseny erdélyi döntője. Közel 120 dolgozatot mutattak be a diákok. /Benkő Levente: Múzeum nincs, tárlat van. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./2009. április 25.Hiánypótló szakmunkát jelentetett meg Sepsiszentgyörgyön Jánosi József, akit negyvenéves kultúrtisztviselői munkássága alatt a háromszékiek táncosként és koreográfusként ismertek meg leginkább, az utóbbi években ellenben egyre több kiadványban teszi közzé gyűjtőmunkája eredményeit. Tanulmányokat közöl, daloskönyvet szerkeszt, és a 2004-ben megjelent Háromszéki táncok után megjelent a szerző második szakkönyve: Erdővidéki táncélet. Kriza János székely népköltési gyűjteménye, a Vadrózsák 1863-as megjelenése óta – amelyben először jelenik meg Erdővidék külön néprajzi tájegységként, de itt sem esik szó e vidék táncéletéről – nem született az elmúlt közel másfél évszázadban olyan szakmunka, amelyben az erdővidéki táncos alkalmakat és szokásokat, valamint az egyes táncokat, illetve táncrendeket ismertetnék. Ezért is rendkívüli az Erdővidéki táncélet megjelenése. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a budapesti Hagyományok Háza közös kiadványában a szerző többségében négy falu – Felsőrákos, Ürmös, Bölön és Vargyas – adatközlőitől gyűjtött táncanyagot írt le, amelyet kiegészít a Szalay Zoltán által összeállított kottás dallamtár, továbbá bő ismeretanyagot van a könyvben a ruha- és hajviseletről, a szokásokról, a legismertebb zenekarokról. Az archív zene- és táncfelvételeket tartalmazó DVD-melléklet értékes örökséget ment át a jövő számára. /Fekete Réka: Erdővidék táncélete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./2009. november 21.Sem az iskolák, sem a kultúrházak, sem az katolikus egyház nem engedélyezik a moldvai csángó falvakban, hogy ingatlanjaikban tartsák az iskolán kívüli magyar foglalkozásokat. A legtöbb településen bérelt épületben tanulnak a gyermekek, mert saját házak vásárlására nem futja az oktatási programot fenntartó Moldvai Csángómagyarok Szövetségének. Székeket hoztak a külsőrekecsini Gyermekek Házához. Támogatók adományából építették fel ezt a házat. A magyar órákat korábban egy családnál tartották. Az emeleten tanári lakást és számítógéptermet alakítottak ki. Moldvában 21 településen tartanak magyar órákat, de csak hét faluban van magyar közösségi ház. Ezeken a településeken egyre többen tanulnak magyarul. – Az emberek azt érzékelik, hogy nem csak egy rövid időre jövünk, itt megzavarjuk az ők életüket, és aztán tovább állunk, hanem hosszú távon gondolkodunk – hangsúlyozta Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. Lujzikalagorban három évig kis raktárban tartották a magyar órákat. Az 5000 lelkes községben már 100 gyermek jár a magyar foglalkozásokra. Ezért bérelte ki a Csángó Szövetség most a házat. 35 ezer euróra lenne szükség ahhoz, hogy a Csángó Szövetség megvásárolhassa a házat, ahol a tanári lakás is helyet kapna. Az összeget közadakozásból próbálják összegyűjteni. Duna TV. /Hosszú távon gondolkodik a Csángómagyarok Szövetsége. = Erdély. Ma, nov. 20./ 8/ November 18-án volt az Erdővidéki Közművelődési Napok leggazdagabb kínálata: Barótra, Olasztelekre, Kisbaconba, Erdőfülébe, Nagybaconba, Ürmösre, Bölönbe, Nagyajtára és Vargyasra vittek programot a szervezők. Másnap Baróton Hidak címmel a felsőrákosi alkotótábor anyagából, Bardocon pedig az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület tagjainak munkáiból nyílt fényképkiállítás, Bölönben Höncz László Bűnösként is győztes című könyvét, Baróton pedig Magyari Hunor Az erdővidéki református egyházmegye templomai című albumát mutatták be. Vargyason megnyílt az Erdővidék nagyjai című kiállítás, Középajta népe pedig Magyari Hunor albumát ismerhette meg, a bölöni Kék virág néptáncegyüttes Zalánpatakon és Középajtán lépett fel. Baróton előbb dr. Bona Gábor, majd Pelyach István történész tartott rendhagyó történelemórát az 1848―49-es szabadságharcról, majd a csíkszeredai Mesehetes zenekar szerzett lépett fel. Dr. Egyed Emese Baróti Szabó Dávid Kisded szótáráról /Tortoma Kiadó, Barót/ beszélt, mely most jelent meg. Az 1792-ben Kassán nyomtatott második kiadás alapján készült könyvet méltatva a kolozsvári egyetemi tanár kiemelte: ,,Amikor készült, munkafüzet volt, tanári segédletként tudták használni a magán- és iskolai oktatásban azok, akik tudatosan akartak magyarul beszélni, s azok is, kik magyarul akartak megtanulni. ” Erdőfülében a Magyar Művelődési Intézet főigazgatóját, Borbáth Erikát telt ház fogadta. Örökségvédelem és hagyományápolás című előadásában arra tért ki, hogy mennyi hasznot hajthat a ma emberének az elmúlt évszázadok alatt felhalmozott közös tudás. Olaszteleken kiállítás nyílt Nagy Viktor fényképeiből, majd Kolumbán-Antal József székelyudvarhelyi író Székely honfoglalás című kötetét mutatták be. Kisbaconban Csikány Tamás és Kedves Gyula budapesti történész Székelyek a napóleoni háborúkban, valamint Huszárok az 1848/49-es szabadságharc erdélyi hadszínterén címmel tartott előadást. Szabó Zsolt főszerkesztő, valamint Benkő Levente szerkesztő ismertette a Művelődés című folyóiratot, Jánosi József pedig Erdővidéki táncélet című kötetét. Fehér János művészettörténész Erdővidék épített örökségéről értekezett. Baróton megnyílt Kiss Béla sepsiszentgyörgyi képzőművész akvarell-kiállítása. /Hecser László: Gazdag Erdővidéki Közművelődési Napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./2015. június 11.Értékrendet teremtenek (Jubileumi ifjúsági tánctalálkozó a Perkőn)Tizedik alkalommal tartják meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa által szervezett Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn. A jubileumra való tekintettel ezúttal kétnapos lesz a rendezvény, szombaton és vasárnap is zajlik. 40 csoportban több mint 1000 gyermek lép fel. A cél: megmutatkozási lehetőség teremtése székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek számára, egymás megismerése, kapcsolatteremtés és -ápolás, a magyar néptánc gazdagságának és sokszínűségének közösségi megélése. Virág Endre, a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadója, a rendezvény főszervezője lapunknak elmondta: a rendezvény Jánosi József ötlete alapján indult, és sokat fejlődött. Háromszéken nagyon kevés a műkedvelő tánccsoport, mindössze tizenhét, míg Hargita megyében számuk meghaladja a százat. S közülük kevés az igazán ügyes. A rendezvény által lehetőséget biztosítanak a kevésbé ügyeseknek is a megmutatkozásra, továbbá arra, lássanak másokat is, mit értek el, hol tartanak. Olyan csoportokat is meghívtak, amelyek vetekednek a hivatásos együttesekkel. Mivel Romániában nincs szakoktatás – ha nincs román, nem lehet magyar sem alapon –, értékrendet kell teremteni. A néptánc egyrészt azért fontos, mert a magyar kultúra egy szelete, másrészt, amikor a gyerekek szabadon táncoltak, természetes módon alakultak ki a táncfolyamatok. Magyarul tanítják a gyermekeket énekelni, magyar népviseletet hordanak, nem utolsósorban, míg a mai világban interneten kommunikálnak, itt megfogják egymás kezét. Bizonyított, hogy a ritmikus tánc fejleszti az agyat, hisz mozgáskoordinációra van szükség. Ha feláll valaki a színpadra, kell figyelnie a zenére, meg kell tanulnia a koreográfiát. És nem utolsósorban egy közösséghez való tartozással is jár a mozgalom. S ha az ifjú egyetemre megy, netán Kolozsvárra, bekerülhet a kolozsvári tánccsoportba, hisz a tánc nyelve egy, ezt az értékrendet igyekeznek táplálni a Perkőn. A két nap kiemelt meghívottjai: a Kolompos együttes és a Téka zenekar szombaton, vasárnap meg a Tokos zenekar, a Fölszállott a páva vetélkedő kategórianyertese, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, amely a Sóvidéki kalapács című előadását mutatja be. A szombat esti táncházban együtt zenél a legrégebbi és a legfiatalabb zenekar, azaz az 1976-ban alakult Téka – melynek tagjai azt mondták, annyit kaptak Erdélytől, hogy érdemes visszaadniuk belőle –, és a nemrég spontánul alakult helyi zenekar. A Perkő Néptáncegyüttes házigazdaként kezdi és zárja a találkozót. A gyermekek együtt lehetnek olyan emberekkel, akiket a szervezők választanak, így kézművesekkel is, és népi játékokon vehetnek részt. Jelen lesz Lévai Péter, a budapesti Táncművészeti Főiskola adjunktusa, aki véleményezi a fellépéseket és szakmai tanácsokkal látja el a csoportvezetőket. Mindkét este tábortűzzel zárul a nap, az egységet kivetítendő – mondotta Virág Endre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. szeptember 21.2500 gyermeket "oltottak be" magyar néptánckultúrávalMaros megyében nincs a népi kultúrának és hagyományőrzésnek még egy olyan ága, amit olyan előszeretettel művelnének, mint a néptánc. Együttesek, csoportok, táncházak éltetik őseink tánckultúráját, amiben a legapróbb óvodás gyermekek, elemisták s a nagyobbak is nagyon jól feltalálják magukat. Azt is mondhatnánk, hogy mozgalommá nőtte ki magát a néptánc- oktatás, ami annál is örvendetesebb, mert ebben leljük a kapaszkodót, s nem szakadunk el végleg attól az örökségtől, amit sokszor önmagunktól adunk fel. Vannak lelkes emberek, akik ügyszeretetből felvállalják ezt a fáradságos munkát, és a gyermekekbe oltják a néptánc szeretetét. Ilyen Füzesi Albert is, aki húsz éve vezeti a Napsugár néptáncegyüttest, s aki két évtized alatt 2500 gyermeket tanított meg táncolni, egy egész "mozdulatországra". Utánpótlásra volt szükség – Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi, majd Maros együttes mellett egy év múlva létrehoztak az ötvenes-hetvenes években egy gyermekegyüttest. Nagyon jól működő gyerek- és ifjúsági együttes volt. Többen is bekerültek a nagy együtteshez táncosnak. Több mint 20 év után megszűnt, majd újraalakult, de ötévnyi működés után valamiből kifolyólag ismét megszűnt. Pedig számos díjat nyertek belföldön és külföldön is. 1990-ben kerültem a Maros Művészegyütteshez, 1993-ban tánckarvezető lettem. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincs táncosutánpótlás. Mi, az új generáció, akik 1990-ben megfiatalítottuk a csapatot, s átvettük a stafétát, Lőrincz Lajos Forrás együttesében táncoltunk. Hét pár jött át a Maros Művészegyütteshez. A régi kollégákkal beszélgetve eszembe jutott, mi lenne, ha felélesztenénk a gyerekegyüttest, s egyúttal megoldanánk az utánpótlás problémáját is. Meg kellett kérdezzem a művészegyüttes akkori igazgatóját, Iosif Titi Boantat, hogy mit szól ehhez a projekthez? Ugyanis a gyermekegyüttessel ott kell tartani a próbákat, s ott kell működni, nyilván, az együttes égisze alatt. Úgy vetettem fel a kérdést, hogy mind a két tagozaton – a románon és a magyaron is – indítani kellene gyermekegyüttest. Átgondolta, valószínűleg meg kellett beszélje valakikkel, de rábólintott, mondván, nincs akadálya. Az együttes megalakítása jó ötletnek bizonyult, 1995 januárjában elindítottuk a csoportokat. Az igazság az, hogy az "övéké" három hónap alatt befuccsolt, mert nem voltak felkészülve sem lelkileg, sem szakmailag arra, hogyan kell gyerekekkel dolgozni, de aztán tíz évre rá újraindították az együttesüket, s azóta is működik. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett – Mi volt a folytatás? – Akkor még 29 éves voltam, eszembe sem jutott, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett. Amikor bejöttek a próbaterembe, szinte elájultam. Édes jó istenem, mit csinálunk ennyi gyermekkel? Egyszerűen nem volt tér! Nem volt más megoldás, szelektálni kellett. Kapásból nyolcvan gyereket válogattunk ki a 250-ből. Azoknak, akik akkor nem jutottak be, gyermektáncházat szerveztünk, tehát senkinek sem vettük el a kedvét a tánctól. Aztán aki ügyesen táncolt ott, idővel bekerült a gyermekegyüttesbe. Annyira jól sikerült az indulás, hogy két évre rá hivatásos táncos került be a Maros Művészegyüttesbe ebből a csoportból. 1996. június elsején már bemutatkoztunk a szülők előtt, és 1997 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottuk az első komolyabb előadásunkat. Ezeket az előadásokat Koszorús Kálmán, a Maros együttes akkori prímása és zenekara kísérte. Szenzációs sikerünk volt. Nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg kell jegyeznem, hogy ’96 őszén koreográfusnak kértük fel a Maros Művészegyütteshez a sepsiszentgyörgyi Jánosi Józsefet. Idejött, és ő is beszállt a gyermekegyütteshez. Sőt, ő lett a Napsugár névadója. Azt szerettem volna, ha a Maros Művészegyüttes utánpótlás- együtteseként is tartanak számon, de ő azt mondta, hogy legyen ennek egy külön neve, s mert gyerekegyüttes, nagyon jól illik rá a Napsugár név. – Kivel dolgoztak még az évek során? – A Napsugár együttessel való együttműködésre felkértem Bodor Ildikót, aztán őt "elvitte" a Duna együttes, majd jött helyette Ravasz Mária, akit szintén "elvitt" a Duna együttes Budapestre. Őt követte Lengyel Ildikó, akivel több mint tizenöt évig dolgoztunk együtt, szünetekkel, mert közben két gyermeket hozott a világra. 2012-ig dolgoztunk még Domokos Zsuzsannával is. Ekkor jött a lányom, Füzesi Tímea, aki 4 éves korától táncol az utánpótláscsoportban, most a kolléganőm. – Hány gyermek fordult meg a Napsugár együttesben? – Az évfordulóra készülve számvetést készítettem: az évek folyamán körülbelül 2500 gyermek és fiatal táncolt az együttesben. Jelenleg három csoportban 120 gyerek táncol, de ez a szám változó, mert van, aki lemorzsolódik, vannak újak, akik most kapcsolódnak be. A kiscsoportban vannak a 10-12 évesek, a középcsoportban a 13- 16 évesek korosztálya és attól felfele, egyetemista korú fiatalokig. – Milyen jellegű rendezvényeken léptek fel az évek során? – Évente 50-60 fellépésünk van bel- és külföldön. Olyan sok különálló előadásunk nem volt, viszont minden évben fellépünk farsangkor és karácsonykor. A farsangi műsorokba a farsangi szokásokat építettük be. Valamennyi műsorunkban három koreográfia szerepel. Minden nyáron elmegyünk edzőtáborba, ott egy hétig "gyúrjuk az anyagot", aztán elkezdjük az őszi szessziót, s a nyári anyagból karácsonyra elkészül egy új koreográfia. Ezt körbeöleljük karácsonyi kántálódalokkal vagy betlehemes szokásokkal. Évente kétszer van bemutató, de minden rendezvényen részt veszünk, ahová meghívnak és eljutunk. A Napsugárral részt veszünk a Gyöngykoszorú- találkozókon. Itt jegyzem meg, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú szervezésébe már a Napsugár születése előtt beszálltunk Fazakas Jánossal együtt. Minden esztendőben társszervezőként ott vagyunk, részt veszünk a fesztiválokon, város- és falunapokon. A kiscsoporttal nem járunk vidékre, a nagyobb műsoroknak részesei, de önálló műsoruk még nincs. Nem vagyok annak a híve, hogy nagyon sok előadást tartsunk, mert a színpad kiégeti a táncost. Minél több színpadi fellépésük van, annál hamarább belefáradnak. Az a jó, ha a gyermek kívánja a táncot, a szereplést, s nem én erőltetem rájuk a fellépést. Ha túl sok a fellépés, a gyermekek a családi programok miatt nem tudnak megjelenni, s akkor szétesik a csapat, aminek egységesnek kell lenni. Csak annyi előadást vállalunk, amennyit a csoport és a szülők "elbírnak". Nagyon fontos: a Napsugár a szülők hozzáállásával működik. A szülők vállalják az anyagi áldozatot, a vendégek fogadását. A mostani gálaműsorra is fogadjuk a külföldieket. Tavasszal voltunk mi, most ők jönnek. Ez csak a kölcsönösség alapján működhet. – A gyermekek nemcsak a magyar tánckultúrát szívják magukba, egy nagyszerű életformát is elsajátítanak. Elmondható, hogy a Napsugárnak egyben közösségépítő szerepe is van? – Igen, az előadásokra eljárnak a szülők, nagyszülők, megnézik a gyerekeiket, barátságok szövődnek. Szenzációs élmény, ahogyan belőlük egy nagy család alakult ki. Éveken át kosaras bált szerveztünk a szülőknek, megismerték egymást. Összejárnak több faluban, tíz- tizenöt család együtt sátorozik például Remetén, Panitban vagy Szőkefalván. Együtt szilvesztereznek, együtt járnak locsolni. Összetartó csapat vagyunk, szülők és gyermekek egyaránt. Nem csak a néptáncról meg a népdalról szól ez az egész. Elgondolkodtam, hogy mi is a Napsugár vonzereje, hogy húsz év elteltével is jönnek a gyerekek, holott én a táncpróbákon nem vagyok egy "puha gyerek". Nagyon sokat kell izzadni, dolgozni a próbateremben, hogy sikereket érjünk el, mégis ott vannak a próbákon. Mi tartja össze a csoportot? Azt gondolom, hogy a gyökereink mélyebbre nyúlnak, mint amit mi felfogunk. Ezek a gyökerek tudat alatt "bizgerálják" a fantáziánkat. Nem tudjuk, hogy mitől szeretjük, nem tudjuk, hogy miért kell nekünk a néptánc, de csináljuk. Menet közben jön meg az étvágy. Amikor látjuk ezt az összetartó erőt, akkor érezzük, hú, de jó helyen vagyunk! Ezt kell csinálni! – Még sok éven át! Isten éltesse a Napsugarat! Fergeteges jubileumi előadás – örömkönnyekkel A jubileumi évfordulót méltón, fergeteges előadásokkal ünnepelte meg a hét végén a Napsugár Néptáncegyüttes. Szombaton a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a soproni Pendelyes táncegyüttes és a Napsugár néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség. A Pendelyes az Eltáncolt cipellőket, míg a Napsugár a Ludas Matyit vitte színre, azaz táncolta el, a közönség örömére. A vasárnapi gálaműsoron – lapzártakor zajlik – fellépnek a jelenlegi és volt napsugarasok és a vendég együttesek. – Erős ma is a népdalhoz, a néptánchoz, a népzenéhez és az ünnepi szokásainkhoz való ragaszkodás. Mindenki tudja, érzi, hogy múlt nélkül nincs jövő. Ez az a hely, ahol rájövünk, mekkora nemzeti kincset hagytak ránk őseink. Ezt a hatalmas értéket ma már nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megtanulni és továbbadni a fiatalabbaknak. Mi ezt tesszük.Közülünk nagyon sokan profi táncosok, oktatók és táncegyüttes-vezetők lettek, nemcsak Erdélyben, hanem külföldön is. A húsz esztendő kötelez a folytatásra. Reméljük, mindig lesz annyi magyar ember Marosvásárhelyen, hogy legyen kiért izzadni. Isten éltessen, Napsugár! – hangzott el a felvezető köszöntőben. Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, büszke, hogy az általa vezetett hivatásos intézménynek van utánpótlása. Ahhoz, hogy húsz évet megérjen egy együttes, sok mindent kell tenni, mint egy nagy családot, egyben tartani, a mindennapi gondokkal küszködve. Szükség van egy apára, aki összefogja ezt a nagy családot. Ez az apa nem más, mint Füzesi Albert – mondta az igazgató. A név hallatán tapsban tört ki a közönség, elismerésül Füzesi Albertnek az ügyszeretetéért, a szakértelméért és odaadásáért, amit a Napsugárért, a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságért, azért a 2500 gyerekért és fiatalért tett, akik tőle tanultak meg táncolni. – Füzesi nagyon korán felismerte, hogy e változó világban, amikor Európa megnyitotta kapuit, gyerekeinket nagyon odafigyelve, becsületesen, magyarként kell nevelnünk. Szükség van a gyermekekre, a táncosokra, de szükség van a szülőkre is, akik tagjai a nagy családnak. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalokat ismerhettem meg, elkísérhettem őket előadásokra, turnékra bel- és külföldön. Ott döbbentem rá, hogy mennyire szívből csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek, és becsülettel, emelt fővel mentek fel a színpadra akár Szerbiában, akár Magyarországon, akár Szlovákiában, akár Ausztriában vagy Erdély bármely településén. A Napsugár mindig zászlóvivője volt népi kultúránknak. Akik részei voltak ennek a nagy családnak, legyenek büszkék, hogy Napsugár-tagok voltak! Vannak közöttük orvosok, tanárok, jó szakmunká-sok, építészek és diákok, akik előtt még ott az élet – hangzott el az igazgató ünnepi köszöntőjében. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 4.Jobb sorsra váró hősökRég hiányzik az egykori kórház elől Fejér Dávid szobra. Mi lett vele? Lemállott Petőfi-szobor talapzatának egy része. Mikor teszik rendbe? Az hírlik, a központátalakítás a Szent Miklós-alkotás költöztetését vonja maga után. Mikor és hova viszik? – ezekre a kérdésekre vártak választ a gyergyószentmiklósiak. Nagy Zoltán polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester közölte: az idén nagy figyelmet szánnak a köztéri alkotásoknak. A Burján Gál Emil alkotta Fejér Dávid orvos alakját megörökítő szobor hányatott sorsot élt meg addig is, amíg a volt kórház előtti talapzatán állt. A fejet el-elfordították ismeretlen tettesek, sőt az orrot is letörték. Ezért szállíttatta el alkotója, hogy otthon, műhelyében felújítsa. A hosszasabb időt igénybe vevő munkálatnak valószínűleg hamarosan a végére ér Burján Gál, a szobor viszont nem eredeti helyére kerül majd vissza. „A központtól félreeső hely adott lehetőséget, hogy a rossz szándékúak garázdálkodjanak, a szobrot megrongálják. Hasonló atrocitásoktól kívánjuk megvédeni azzal, hogy az új kórház udvarára helyezzük” – közölte Nagy Zoltán. A városvezető hozzátette: hamarosan hozzálát az önkormányzat – az alkotóval egyeztetve – a talapzat elkészítéséhez, hogy a nagy tudású orvos halálának századik évfordulójára az alkotás méltó helyen őrizze emlékét. A mű korábbi talapzatával más a szándék. A fél keresztet ábrázoló alakzat kiegészítésre kerül – szintén Burján Gál Emil ötlete nyomán –, egy egész keresztté válik, így jelképezve az egészségügy, az életmentés szimbólumát, a vöröskeresztet. A gyergyószentmiklósi képzőművész Virág negyedi parkból elszállított, absztrakt alkotása a saját udvarán van, felújításra vár, további sorsáról még nem lehet pontosat tudni. Szintén Burján Gál „szülötte” a Szent Miklós-szobor, melynek elmozdítása többször szóba jött. Egyelőre marad – tudtuk meg a pénteki sajtótájékoztatón. „Nem nyúlunk hozzá ahhoz, amíg a főtér átépítése nem történik meg. Egy Szent Miklós-szobornak helye van Gyergyószentmiklós főterén mindenképp, hogy hol és milyen formában, erről a központátépítéskor fogunk tisztább képet látni. Ez nem a közeljövőben lesz” – fogalmazott Nagy Zoltán. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a központmódosítás az integrált városrendezési terv része, idén azonban támogatásra csak megyeszékhelyek számítanak, Szentmiklós kimarad. Így a közeljövőben csak annyi módosításra kell számítani, ami a tér látogatottságát segíti, nagyobb beruházás, szoborelszállítás nem várható. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobra a sürgősen felújítandók sorában szerepel. Kossuth egész alakos szobra alapos felújítást, az is, lehet, hogy újraöntést is igényel, a Petőfi-mellszobor és hősi emlékmű módosítást is. Az alpolgármester azt szeretné, ha a restaurálás során sikerülne olyan talapzatot biztosítani számára, mellyel az alkotó is meg tud békélni. Ezen emlékmű históriáját többen ismerik részben vagy egészében, a felújítást, a nézeteltérések kezelését követően szeretné a városvezetés a múlt homályába veszni. Októberre tervezik az új talapzat új burkolatát és a mellszobor rendbetételét is. „Idén helyre szeretnénk hozni a köztereken lévő, megrongálódott szobrokat. Sőt, újabb kihelyezésére is sor kerül. A Batthyány iskola elé névadójának szobra kerül Burján Gál Emil alkotásaként, vélhetőleg a Szent István-templom búcsúünnepén” – fogalmazott Nagy Zoltán. Jelezte: tisztában van azzal, hogy jelentős anyagi ráfordítást igényelnek tervei, példaként felhozta a készülő Batthyány-szobor megöntésének költségeit, amelyek 20 ezer lejre rúgnak. „Nagyon költséges, de én szeretném, hogy egyszer megérjük: minőségi köztéri szobraink legyenek” – összegzett. Gyergyószentmiklósi szobrok számbavétele Három évvel ezelőtt készített egy összegző írást Bajna György újságíró a Gyergyószentmiklós területén lévő köztéri alkotásokról. Ezt idézzük sűrítve, Felszegtől Alszeg felé haladva egy körséta során. „A Szent Erzsébet Öregotthonban Oláh Szilveszter kábai szobrászművész egy remek, Szent Erzsébetet ábrázoló, egész alakos bronzszobra látható. II. András király 1207. július 7-én született leánya, 1231. november 17-én halt meg. Jóságos és irgalmas életének története minden római katolikus előtt ismert lehet. Szentté 1235-ben avatták. A Csíki-kertben Miholcsa József fából készült Honfoglaló szobra végül is Árpád apánk szobrának is tekinthető. A nagyfejedelem születése napját nem említik, azt ellenben tudjuk, hogy 907. július elején hunyt el (sz. 845-ben). A Szent Miklós plébániatemplom megrázóan szép Szent Miklós-szobra a város egyik legfontosabb ünnepnapjának központi alakja is. Kellő tisztelet és gondoskodás övezi. A templom előterében, a harangláb mellett látható a Miholcsa József alkotta Márton Áron-műkőszobor. A nagy püspök 1896. augusztus 28-án született, boldoggá avatásáért minden szentmise végén imádkozunk. Vele szinte párhuzamosan, a régi kórház parkjában árválkodik a város egyik leghíresebb orvosának, dr. Fejér Dávidnak a szobra. Róla valószínű, hogy alig tud már a ma ifjúsága, de az önkormányzat se sokat. Erről tanúskodik a megcsúfolt szobor, amelyre ugyancsak ráférne egy alapos feljavítás. Fejér Dávid 1912. január 20-án, Baróton látta meg a napvilágot. Mellszobrát Burján Emil szobrászművész készítette, rendbetételét, kijavítását is bizonyára elvégezné, ha felkérnék rá. A központi parkban lévő, a templomban található Szent Miklós-szobor felnagyított műkő hasonmása szintén Burján Emil alkotása. A gimnázium előtt Salamon Ernő költő bazaltszobra található. Izsák Márton marosvásárhelyi művész alkotása. Salamon Ernő 1912. május 15-én született, 1943 februárjában, Ukrajnában olasz tábori csendőrök lőtték le a Szomorú sors nagybeteg, dühöngő költőjét. A művelődési ház előtti parkban, a Kossuth utca felőli részen Kossuth Lajos műkőből készült szobra áll. Miholcsa József alkotása. Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született Monokon, Torinóban halt meg 1894. március 20-án. A szobrot kijavították az ősszel, de állaga megőrzése érdekében vajmi keveset tesznek. Télire ugyanis a műkőszobrokat ajánlatos beburkolni vízhatlan anyaggal, megakadályozandó a hólé behatolását a repedésekbe. A Petőfi Sándor mellszobor. A Bálint Károly szobrászművész által elképzeltekkel ellentétes felfogásban kivitelezett emlékmű továbbra is várja szerződések és ígéretek betartását. (Pl. a csempeszerű márványbevonat eltávolítását és terméskőre cserélését). A „Kik érted haltak szent világszabadság” szöveg felkerülése hanyagságból késik, bár a névsor alapján nem illő, hiszen azon a szabadságharcban részt vett gyergyóiak neve szerepel, dr. Garda Dezső kutatásai alapján, a művész pedig azon gyergyói tisztek számára álmodta meg az emlékművet, akik, szerinte, meg is haltak a szabadságharcban. Tény ellenben, hogy a sietve végzett munka eredménye napról napra egyre jobban látszik. Az emlékmű lassú enyészete elkezdődött. A szobrot egyébként a gyergyószentmiklósi öntödében Oláh Szilveszter Szilveszter és Bálint Károly öntötte ki a Bajtalan István öntőmester által vezetett csoporttal. Bethlen Gábor bronzba öntött mellszobra a református templomkertben áll. Oláh Szilveszter Szilveszter alkotása. A fejedelem születési dátuma nem biztos. Marosillyén látta meg a napvilágot 1580-ban, talán november 15-én. 1613 és 1629 között Erdély fejedelme. (E két időpontot jelölte meg a szobron a művész is.) 1629. november 15-én, Gyulafehérváron hunyt el.) Amiről nem sokszor esik szó: 1620. augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés I. Gábor néven magyar királlyá választotta. 1622. január 6-án mondott le e címéről. A Virág lakótelep északkeleti részén idén decemberben avattak mellszobrot a legnagyobb székelynek, Orbán Balázsnak. A kerámiaszobor Varga Gábor szobrászművész alkotása és Cegléd polgármesterének, Földi Lászlónak személyes ajándéka. Orbán Balázs 1830. február 3-án született SzékelyLengyelfaván, Budapesten hunyt el 1890. április 19-én, író, néprajzi gyűjtő, politikus volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.” Bajna György kiegészítéssel is szolgált az egyébként Gyergyószentmiklós honlapján található, szobrokat számbavevő írásához: „A múzeum előtt a Gáll Ferike síremlékét, Szervátius Jenő szobrát láthatjuk, a templomkerten ismeretlen szobrász: Nepomuki Szent János szobrát, a járványkórház udvarán Burján Gál Emil Bacilus-térplasztikáját, a Sétáló utcában a Bajtalan István öntötte Balog Péter Anyaság című szobrát. Fogarasi Mihály püspök mellszobrát gyergyói alkotó, Jánosi József készítette, és az első szentmiklósi szoborkiállításon, talán 1910-ben láthatták először. Bajtalan István öntötte alumíniumból. Jól állunk tehát nagyjainkat ábrázoló szobrokkal, a városi temetőben még Szabó György apát Szervátius Jenő által készített síremléke érdemelne meg egy komolyabb felújítást, de abból valószínű, soha nem lesz semmi” – összegez az újságíró. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2016. május 18.Elhervasztott VadrózsákA címet olvasva legtöbb olvasónak bizonyára Kriza János és halhatatlan műve jut eszébe, s talán keveseknek az, hogy éppen negyvenöt esztendővel ezelőtt mutatkozott be közönség előtt a megye kevéssel korábban alakult első hivatásos népi zenekara. Az új együttesnek nevet kellett választani, túl sok változat nem merült fel, mert mihelyt valaki bedobta a Vadrózsák nevet, több javaslat nem is hangzott el. A kiötlők már a kezdet kezdetén jelezték (igaz, csak zenekar megalakítását engedélyezte a legfelsőbb szakszervezeti vezetés), mindent megtesznek, hogy táncosok is legyenek majd a zenészek mellett. És úgy lett. Kezdetben két pár, aztán még több, végül tizenkét táncos léphetett színpadra. Volt ebben kis huncutság is, mert egyik-másik táncos fizetéséről valamelyik nagyvállalat gondoskodott. És jöttek a neves szakemberek is. Megfordult itt Lőrinc Lajos, mint első táncmester, évekig pedig Jánosi József, a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes éltáncosa, majd az ugyancsak onnan idekerülő Venczel Károly, később Könczei Árpád. Ha rövid ideig, de szerepet vállalt a sepsiszentgyörgyi eredetű Hubbesz Walter zeneszerző, besegített Birtalan József is. Hosszabb ideig Benczédi Huba vezette a zenekart, mellette más híres zenészek mondtak igent a felkérésre. Bámbó Gábor, Salamon Károly, Dulányi Aladár, Benedek Károly, Cserkész Béla, Gázsa muzsikált Kovács Apollóniának, Cseh Juditnak, Benczédi Piroskának, Sipos Katinak, Madaras Gábornak és a kiemelkedő tehetségű tánckarnak. A környéken nem volt olyan település, ahol ne ismerték volna a Vadrózsákat. Országos turnékon a híres vendégművészeknek is köszönhetően – sokszor kellett többezres nézősereg előtt fellépniük – stadionokban. Erre az együttesre alapozva sikerült magas szintű népi műsorral eljutniuk Franciaországba, s ott ízelítőt adni az itthoni néphagyományokból. Ezt azért érdemes megemlítenünk, mert magyar csoportnak külföldre kijutni nem volt könnyű (innen addig a Vox Humanának és a Székely Mikó Kollégium együttesének adatott ez meg). A rendszerváltás a Vadrózsák hervadását hozta. Az ezen a néven bejegyzett egyesület próbálja ápolni a valamikor közkedvelt csoport emlékét, de igazán felemelő az lenne, ha a nyomában szárba szökkent Háromszék Táncegyüttes elődjének tekintenék. Dr. Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 13.Ezerkétszáz táncos ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)Szombaton tizenegyedik alkalommal szervezték meg az Erdélyi Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóját, amely a kezdetektől ragaszkodik küldetéséhez: lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, de hagy időt az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre is. Idén rekordszámú jelenlétet jegyeztek, mintegy ezerkétszáz táncos lépett színpadra. Az immár hagyományos néptánctalálkozót közösen szervezte a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala. Az első találkozót 2005-ben tartották, majd 2009 kivételével azóta minden esztendőben megszervezték a Perkő zarándokhegyen. A XIV. századi Szent István-kápolna közelében felállított szabadtéri kőszínpad természeti szépségével ideális helyszínnek bizonyul. A rendezvény a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Az én mesém című előadásával kezdődött, amelyet a meghívott táncegyüttesek gálaműsora követett. Ezt megelőzően Balogh Tibor, a vendéglátó község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, Pál Ferenc római katolikus plébános pedig megáldotta a rendezvényt. Idén a szervezők egyetlen határon túli együttest sem hívtak meg, házira tervezték a találkozót. Öt megyéből jöttek tánccsoportok, huszonhat Kovászna megyéből, nyolc Hargita, három Maros, egy Brassó és egy Bákó megyéből. Bemutatkozásukkal párhuzamosan a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Bodvaj Egyesület, a Guzsalyas Alapítvány, a Zöld Nap Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga, Gáspár Hanna és a Vöröskereszt elsősegélynyújtó önkéntesei biztosították. A Bertis cég munkatársai Tribel Sándor szakács irányításával már kora reggel nekiálltak 550 literes üstben elkészíteni az 1300 adag babgulyást, amelyhez 33 kg szalonnát, 30 kg hagymát, 25 kg paprikát, 35 kg kolbászt, 80 kg burgonyát, 120 kg babot és különféle fűszereket használtak. A babgulyás hat óra alatt készült el, és mindenkinek nagyon ízlett. Virág Endre főszervező, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa elmondta: régi és új fellépők egyaránt vannak, mivel fontos, hogy lássák, megfigyeljék egymást, ki hogyan szerepel, nemcsak táncban, hanem viseletben, viselkedési formában; így tanulnak egymástól, az ügyesebbek pedig követendő példaként szolgálnak. Első alkalom, hogy vissza kellett mondani egypár tánccsoportot, mivel nem lett volna idő arra, hogy fellépjenek. A rendezvény hosszú távú célja hagyományaink, népszokásaink, népi kultúránk megőrzése, ápolása és éltetése, rövid távú célként pedig a következőket tűzték ki: a székelyföldi hagyományőrző táncegyüttesek munkájának támogatása, a székelyföldi és a szórványban tevékenykedő néptáncegyüttesek közötti testvérkapcsolatok megteremtésének elősegítése, az egymástól való tanulás, tapasztalatcsere, valamint barátságok, együttműködések kialakítása. Virág Endre egyik bánatának a kevés zenekart említette. Az előadásokat követően a meghívott szakember, Jánosi József, a találkozó elindítója tartott rövid kiértékelést a vezetőknek a csoportok műsorait, a viseleteket illetően. A neves táncoktató a találkozó színvonalát jónak ítélte, véleménye szerint a fellépők évről évre fejlődnek, gazdagodik repertoárjuk. Az esti záporeső után a rendezvény tábortűzzel és közös táncházzal zárult. A talpalávalót a Heveder zenekar biztosította. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyögy) 2017. december 19.Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban. Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett. A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet. Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték. Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula. Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet. A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 30.A székely ember egy helyett nem szökik kettőt – Jánosi József nyolcvanévesÉletét az ösztönösség és a felismerésből fakadó tudatos cselekvés egyaránt jellemzi: előbbit Siménfalváról hozta és minden, amit később, a családi gyökerekre támaszkodva megvalósított, a székely embernek abból a természetes magatartásából ered, hogy amit rábíznak vagy önként vállal, azt csak a tőle telhető legjobb tudással és teljes odaadással végzi. Jánosi József 1964-től tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön, nem tartja magát néprajzkutatónak, a néptáncgyűjtő és -oktató megnevezést inkább elfogadja, a kultúrtisztviselő is ráillik, de az a több, mint fél évszázadnyi munka a néptánc szolgálatában, amiért 1993-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjjal jutalmazta, és amely munkát még jelenleg is folytatja íróasztala mellett, felér a tudományos kutatással, mert gyűjtései könyvekben és együttesek lábán tovább élnek, a háromszéki hagyományok teljes körű megismeréséhez pedig pótolhatatlan adatokkal szolgálnak. Nyolcvanéves születésnapja alkalmából ifjúkoráról, a kommunista világ kultúrpolitikájáról, a néptánc és a magyar néplélek mai állapotáról beszélgettünk. Jánosi József szerényen jegyzi meg, utólag visszapillantva életére, úgy érzi, a dolgok sorsszerűen alakultak úgy, hogy beigazolódott: az, amit otthonról hozott, a kor ízlésének megfelelő korcsosságokkal szemben is időtálló és értékes. Ma már tudjuk, ennek érdekében vele együtt nagyon sokan tettek, de a néptánc tekintetében Háromszéken mindenképpen Jánosi József volt az úttörő. A hang nélküli kántor Jánosi József: Négyen voltunk testvérek, édesapámat elveszítettük a háborúban, és engem a nagyszüleim neveltek. Nagyapám kántortanító volt Siménfalván harminc évig. A háború utáni összevisszaságban hol volt tanító, hol nem, így aztán az első osztályban még nem tanultunk meg írni és olvasni. Siménfalván unitárius felekezeti iskolába jártam, s nagyapám szerette volna, ha édesapám útját követem, mert korábban ő volt a falu prímása, de nekem ez sehogy sem ment. A nagynénéim aktívan szerepeltek, énekeltek a falu lányaival együtt, szerették a népviseletet és mindazt, ami azzal jár. Én belecsöppentem a székely nagycsalád hagyományos életébe, ahol még együtt élt több nemzedék. Nagyapám vezéregyéniség volt a családban és a faluban is. Ő hozta létre a Hangya-szövetkezetet. Mind a két háborúban részt vett, és egy betegségben elveszítette a hangját. Ezzel vége is lett a tanítói tevékenységének. Még sokáig kántorizált úgy, hogy volt mellette egy énekes, és nagyapám orgonázott. Ő volt a hang nélküli kántor. Tizennyolc évesen tanító – A negyedik osztályt már Székelykeresztúron kezdtem. Nehéz volt, mert meg kellett tanulnom azt, amit Siménfalván elmulasztottam. Ötödik és hetedik között aztán bepótoltam a lemaradást. Nagyapámnak az volt a célja, hogy mielőbb kenyér legyen a kezemben, ezért tanítóképzőbe küldött. A székelykeresztúri tanítóképzőben mi voltunk az utolsó osztály 1955-ben, utána elköltöztették Székelyudvarhelyre. Tizennyolc éves voltam, amikor tanító bácsinak szólítottak a gyermekek. Először kineveztek Korondra, és aztán úgy hozta a sors, hogy ki kellett járnom a korondi hegyre, vagyis Pálpatakára. Ez nagy megpróbáltatás, de nagyon nagy élmény is volt. Belecsöppentem egy olyan világba, ahol az idő megállt száz évvel azelőtt. A legényekkel jártunk a környező bálokba, és csodálatos, hogy Pálpatakán máig nem halt ki a szokás: szilveszterkor báloznak és csárdást járnak. Az igazi kezdet Pálpataka után Jánosi József egy évet nevelősködött a székelyudvarhelyi egészségügyi szakiskolában, onnan ment katonának. Szenvedélye volt a repülés, pilóta akart lenni, és már korábban egy vakációban elvégezte a sportrepülős tanfolyamot, így került Bákóba egy technikai alakulathoz. Katonaság után Kápolnásfaluban folytatta a tanítóskodást, ahol nagyon jó közösséget talált. – Teli voltam energiával. Focicsapatot hoztunk létre, színjátszó csoportban játszottam, tánccsoportot alakítottam. Innen kezdődik a tánchoz való kötődésem. A fiatalokkal a bálokban táncoltunk, és abból az anyagból készítettem egy koreográfiát. Következett a rajoni verseny, és Homoródalmáson ezzel a koreográfiával megnyertük az első díjat. Ott volt Udvarhelyről Kacsó András, vele együtt többen biztattak, hogy menjek Marosvásárhelyre néptánctanfolyamra. Ott találkoztam Haáz Sándorral, ott tanított Székely Dénes, csupa nagy hírű ember. Biztatásukra felvételiztem a Maros Együtteshez (az 1956-ban alapított Állami Székely Népi Együttesről van szó – szerk. megj.), elmentem és sikerült, bár akkor csak páros táncot tudtam járni, és néhány figura verbunkot. Így kerültem 1960-tól az együtteshez. A második évben súlyos bokazúzódásom volt, gyakorlatilag összetörtem a bokámat. Klasszikus balettet tanultunk egészen magas szinten, ezt a stílust nyilván a néptánc megsínylette, de ez volt a követelmény. Ha a beteg bokám miatt három év után nem hagyom ott, én is annyi maradtam volna, mint a kollégáim. Lehetőségek és megszorítások – 1964-től Sepsiszentgyörgyön a rajoni kultúrház módszertanosaként dolgoztam. Nekem nagyon fontos volt, hogy gyorsan bizonyítsak. És akkor összejött egy tánccsoport nagyon felkészült emberekből, akik nekem is erőt adtak. Köztük volt Czegő Zoltán, Hubbes Péter, Zsók László, később Péter Sándor is csatlakozott. Szerették a néptáncot, a lelküket adták, enélkül a tánc nem is ér semmit. Jártunk olyan falvakba, ahova nem tudott kimenni a színház. A kommunista időben majdnem mindent lehetett csinálni. Egy dolgot nem engedélyeztek: egyházi szokásokat nem szabadott gyűjteni. Persze, ezt nem lehetett kihagyni, mert örvendtem, amikor valami értékessel találkoztam falun. Kezdetben a gyűjtés nem volt tudatos, az volt fontos, hogy legyen anyagom, amit feldolgozok s megtanítom a táncosoknak és oktatóknak. Szerveztünk tánctanfolyamokat a rajoni időben is. Nagyon sok hagyományos szokást újítottunk fel. Stanca elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát meggyőztem arról, hogy egy lakodalmas, fonó, kaláka, egy aratószokás legalább olyan munkatánc, mint amikor a téglákat ide-oda teszik a színpadon, és akkor beleegyezett. Sok helyen szinte egy egész falu részt vett benne, mert éltek még azok az emberek, akiknek az életéhez ez hozzátartozott. Ezek olyanok voltak, mint egy-egy népszínmű, ezt lejátszották, mi lefilmeztük és színpadra vittük. Nagyon sokat filmezett nálunk akkoriban a Román Televízió magyar adása számára Labancz Frida Feczkó Zoltán operatőrrel. Mindenütt talált gyöngyszemeket Jánosi József az első gyűjtéseit, az ürmösit és az ózdit a Székely Nemzeti Múzeum rugós filmfelvevőjével készítette. Akkoriban Háromszéken nem gyűjtött senki más, csak később, amikor a táncház megindult. Ő hitt abban, hogy minden tájegységnek van saját tánca, s bár Háromszék korán polgárosult vidék, mégis talált gyöngyszemeket. Gyűjtéseit tudományosan is feldolgozta és megjelentette a Művelődésben, a Megyei Tükörben, valamint két hiánypótló kötetben: Háromszéki táncok (2004, CD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Romániai Magyar Táncszövetség sepsiszentgyörgyi fiókja kiadásában), és Erdővidéki táncélet (2008, DVD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a budapesti Hagyományok Háza kiadásában). Az 1968-as megyésítés után Jánosi József a megyei szakszervezetek kultúrbizottságához került, és 1970-ben létrehozták a hivatásos Vadrózsák Együttest, amelynek a táncosait és zenészeit a próbák és kiszállások idejére kivették a gyári termelésből. Lőrincz Lajost hívták művészeti vezetőnek, aki bár a Maros Együttes népi balett stílusán nevelkedett, soha nem hagyta el korondi legénykora eredeti táncait. 1975-ben eljött a pillanat, amikor először mehetett háromszéki néptánccsoport külföldre. Ez volt a Kovászna Együttes, amit Jánosi József egy évvel korábban a külföldi turné reményében hozott létre a vidék legtehetségesebb táncosaiból. A nizzai fesztiválon az együttes első díjat nyert a Jánosi József gyűjtése nyomán készített kecsketánccal. Egy kis pionírházi kitérővel folytatta munkáját a Vadrózsák Együttesnél táncmesterként, ez idő alatt Könczei Árpád volt a társulat művészeti vezetője, majd Orbán Árpád megyei elnök szerepcserét rendelt el. Az Alkotások Házánál a nyolcvanas évek közepétől Jánosi József megkezdi a módszeres gyűjtést. Ebben az elhatározásában az is közrejátszott, hogy egy 1982-es györgyfalvi gyűjtés alkalmával találkozott Martin Györggyel (Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, a nemzetközi rangú magyar tánckutatás megteremtője, elhunyt 1983-ban Budapesten), aki elmondta, hogy Háromszék fehér folt a néptáncgyűjtés térképén, és ezt nekik, háromszékieknek kell pótolniuk. Ez nagyon nagy lendületet adott Jánosinak, és attól a perctől kezdett tudatosan gyűjteni. Akkoriban a népszínmű jellegű előadások szövegét be kellett mutatni jóváhagyásra a kultúrfelelősnek. A falusiak által leírt, ízes nyelvezetű szövegeket írja be mostanában számítógépbe, hogy megmaradjanak. Ha megáll, már az is tánc – Nálam elég későre tudatosodott, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. A bálványosi fesztiváloknak én voltam a technikai szervezője, és az együttesek mellett mindig hívtam hagyományőrzőket is különböző vidékekről egész Erdélyből. Lehetett filmezni és lehetett tanulni. Huszonnyolc vagy harminc alkalommal szerveztük a Bálványosi Fesztivált, és amikor az megszűnt, akkor a Művelődési Központ keretében javasoltam, hogy kezdjük el ifjúsági és gyermek szinten a fesztiválokat. Az első ilyen találkozó Baróton volt, azóta évente több helyszínen és formában tartanak néptáncseregszemlét gyermekeknek. Jánosi József nyugdíjas korában sem hagyta abba a tanítást, évente tartott néptánctábort pedagógusoknak, több együttesnél készített koreográfiákat, és rendszeresen követi azt a folyamatot, ami jelenleg a néptáncszínpadokon történik. – Féltem a néptáncot, mert a színpad ráharapott és teljesen el kezdett távolodni az eredeti ízétől. Nem figurában kell gondolkodni, vagy előadóművészetben. Ahogy a tánc a színpadra szorult, kezdett olyan lenni, mint amilyen most az életünk. Kapkodós lett, borzasztóan felgyorsított. A háromszéki néptánc szakértője úgy tartja, ha a táncházmozgalom az ő fiatalkorában indult volna el, többet tehetett volna. Hogy valaki vonzódik a népi kultúrához, az természetes, az a baj, ha valaki úgy nőtt fel, hogy ez nem alakult ki benne. – Én a családban megtanultam, hogy nagyapám kell a kenyeret felszelje, ő indítja a dolgokat. Nekem azt mondta: „Te gyermek vagy, várd ki a sorodat, de ha kiállsz, akkor ne légy tutymó, ne légy mafla, csináld úgy, ahogy kell.” Sokkal többről van szó, mint a tánc és a népviselet. Ez a mi sajátos létünk, a székelyföldi lét. Egy egyszerű falusi ember olyan alaposan beszél, hogy a szavai között tudsz gondolkodni, és el tudod képzelni, ott még mi van, amit ő nem mond ki, de benne van a beszédében. Későre érik oda az ember, amikor tudatosodnak a dolgok. Az a jó, amikor az ember már ott van, ha táncol, egy helyett nem szökik kettőt, de ha megáll, már az is tánc. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
